Vissza a főoldalra  >>>

VARGA MIHÁLY
HONLAPJA

 

            1943. évben, nem fotós családba születtem. Ennek ellenére a fényképek már az értelmem nyiladozásakor felkeltették figyelmemet. Először többnyire – szüleim rémületére – azok összegyűrése volt a fő cél, majd amikor rájöttem, hogy azon igen érdekes dolgokat, személyeket, cselekedeteket, érzelmeket stb. lehet látni, érdeklődéssel fordultam a családi albumok felé. Első szünidei keresményemből Pajtás fényképezőgépet vásároltam, mellyel  érdekes fotókat készítettem. Első munkahelyemen megszállott amatőr fotósok között lehettem, akik beoltottak a laborálás rejtelmeibe is. (A fotókörnek saját laborja volt, melyben - munka után - fekete-fehérben készíthettem el képeimet). A laborban több nagyítógép is volt, így folyamatosan mód volt egymás képeinek bírálására. Sajnos életem fordulatai elég hamar továbbrepítettek erről a munkahelyről, ezért saját (orosz) nagyítót vásároltam, mellyel megkezdtem az otthoni fürdőszobai laborálást. Ez nem mindenkor sikerült megelégedésemre, ezért egyre gyakrabban kellett képeimet Ofotértbe adni. Mindig azt tartottam, hogy a képet a fényképezés után a nagyító alatt újra lehet alkotni, erre azonban a „bérfeldolgozás” nem adott lehetőséget, így az „eredménnyel” egyre gyakrabban elégedetlen voltam. Szerencsére új munkahelyemen is megszállott fotósokkal találkoztam. Ők akkor már a filmezésnél tartottak, így én is Lada filmfelvevőt vásároltam. Ez a technika új távlatokat nyitott életemben, hiszen a statikus megörökítés helyett az engem érdeklő eseményeket mozgás közben lehetett megörökíteni. Igyekeztem elsajátítani a filmelőhívás, vágás, összeállítás, a hangosítás rejtelmeit is. Később a VHS technika egyszerűsítette, bár alaposan megdrágította ezeket a munkákat. Alapvetően a család és a baráti kör számára készítettem műsorokat, és tartottam nosztalgiázásra alkalmat adó bemutatókat.

            A digitális technika újra a fotózás felé irányította figyelmemet. Ekkor találkoztam ismét egy megszállott fotós barátommal, korábbi volt munkatársammal, aki bevezetett az Óbudai Fotóklubba, ahol már szakszerűen tudták elbírálni alkotásaimat, és sok segítséget adtak a digitális képalkotás, képmódosítás, képjavítás rejtelmeinek megismerésében. Nagyon megfogott a képek showba rendezésének lehetősége is (ez nyilván a korábbi filmezés élményeinek maradványa), mellyel az álló fényképek dinamikussá tehetők. Időközben természetjáró turista is lettem, ez lehetőséget adott a természet, az embert körülvevő környezet alaposabb megfigyelésére, megörökítésére. A fotografált képek rendezése, bemozdításuk, esetleges módosításuk, hangosításuk, majd az elkészült műsor vetítése a túratársak részére új élményt adhat, hiszen a helyszínt új látásmódban fedezhetik fel, így élményeik kiegészülhetnek.

 Varga Mihály                   

 


 

Albumom megtekíntése